1 Timothy 6
1 Mindazok, akik szolgaság igája alatt vannak, az uraikat teljes tiszteletre méltóknak tartsák, hogy az Isten nevét és a tanítást ne káromolják.
2 Akiknek pedig hivő uraik vannak, ne becsüljék őket kevésre azért, mivel atyánkfiai, hanem annál buzgóbban szolgáljanak nekik, mivel hívők és Isten szerettei, akik a joltevésben buzgólkodnak. Ezekre tanítsd és intsd őket.
3 Ha valaki másképen tanít és nem fogadja el a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyességnek megfelelő tanítást,
4 az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem kedveli a vitatkozásokat, a szőrszálhasogatást, ezekből irigység, viszálykodás, káromlás, rosszakaratú gyanúsítások származnak.
5 Ezek megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott emberek hiábavaló torzsalkodásai, akik a kegyességet nyerészkedés eszközének tekintik.
6 Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel;
7 mert semmit sem hoztunk a világra, semmit sem vihetünk ki belőle.
8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba döntik.
10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől és magukat sok fájdalommal szögezték át.
11 De te, istennek embere, ezeket kerüld. Ellenben törekedjél igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídségre.
12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál és amelyről vallást tettél szép vallástétellel sok tanú előtt.
13 Meghagyom neked Isten színe előtt, aki a mindenséget élteti, és a Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt szép vallástétellel tett bizonyságot,
14 hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül, a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
15 amit a maga idejében megmutat a boldog és egyedül hatalmas Isten, a királyok Királya és uraknak Ura,
16 akié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, akit az emberek közül senki nem látott, és nem is láthat: övé a tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
17 Azoknak pedig, akik gazdagok a mostani világban, parancsold meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, és ne a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben reménykedjenek, aki bőségesen megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra;
18 tegyenek jót, legyenek gazdagok a jócselekedetekben, legyenek szíves adakozók, javaikat közlők,
19 és jó alapul a jövőre gyűjtsenek kincset maguknak, hogy megragadják az igazi életet.
20 Óh Timótheus, őrizd meg a rádbízottakat, fordulj el a szentségtelen üres beszédektől és azoktól az ellenvetésektől, melyeket hamisan ismeretnek neveznek.
21 Akik ezt vallják, a hitükben eltévelyedtek. Kegyelem veletek